Felkészülve a halálra….

2008 május 9. | Szerző: Mantua |

 -És mondd csak, hogy tudtál ilyen jó csokimázat készíteni?-kérdezem a lányt. De ő nem figyel rám, csak megszállottan süt. Nem szól, nem reagál semmire. Kicsit furcsa. -És, hogy tudsz ennyire jó tortatésztát sütni?-most már kicsit hangosabban kérdeztem. Nem reagál. Még csak rám se néz. Fura, gondoltam. Hát felálltam a székről, és odamentem a lány mellé.- Figyelj, tudom, hogy tök gáz főzni, vagy mi, de reagálj már!-megrázom a vállát. Nem szól. Üveges tekintettel kevergeti a tortára való bevonatot. -Tudod mit? Kapsz egy kis béremelést, és ráadásul most haza is engedlek!-mézem-mázas hangon szólltam hozzá. Most sem nézett rám. Üveges tekintettel kavargatott, lassan már pislantani is elfelejtett. Most szemben állva szóltam hozzá:-Térj már magadhoz!-ordítom egyenesen az arcába. A szeme üvegesen mered, lassan már csak a szeme fehérje látszik. Eltűnt a pupillája, a haja, és a szája lilás-kékes árnyalatben csukva maradt. Kezdett egy zombihoz hasonlítani. Életemben először ilyedtem meg ennyire embertől. Megréngattam, erre hátrál, aztán elkezdett követni, Mostmár vérvörösben izző szeme rám meredt. Ez megöl! Gyorsan végigfutottam életem nagy eseményeit, imádkoztam, megbántam bűneim, és felkészültem a halálra. Tudom, ez leírva nagyon hülyén hangzik. De a lány követett, a bőre elkezdett hullani! Komolyan, mint a vakolat!

-Meg fogok halni!ordítottam, könnyeim forrón az arcomra folytak, szemem égett, mert ezt az egészet nem hittem el. Mintha valami horroba csöppentem volna bele. A lány pedig vészesen közeledik, a sarokba szorított. Mostmár tényleg nem tudtam, mit csináljak….