2008 június 9. | Szerző: Mantua
Tűzött a nap, égette az arcom. Június vo.t, és persze ilyenkor délfelé volt vagy harminc fok. Hah, ha nem negyven. Szóval ott ültem, immár az utazótáskámon, és vártam, hogy valaki fölvegyen. Egy és két óra után egy sötítített ablakú Merci állt meg előttem…
A “kiképző tábor”‘ elkezdődik
2008 június 2. | Szerző: Mantua
Itt az idő, hogy elinduljak. Sírtam egy sort, mert itt kell hagynom a cukrászdát, meg a finom sütiket-amiket egy másik cukrászdából hozatok-, meg a fagyikat, amikből minden nap megettem három gombócot. Elindultam a macskaköves utcán, a szoknyám a térdem csapdosta, és éreztem valami nyomasztót. Azt most már nem tudodm megmondani, hogy teljesen milyen érzés volt, de a lényeg az. elég szar érzés volt. Így akár mennyire csinosan, és szexin öltöztem föl, a nyomasztó érzés elvette a kedvem a buszmegállóig való sétától. És ekkor jött, aminek sohasem lett volna szabad bekövetkeznie: stoppolni kezdtem. Barnár sült karom kinyújtottam az út fölé, és vártam, hogy valamelyik jó hapsi fölszedjen, és elvigyen a tanfolyam színhejére…
Egy hétig tartó pokol
2008 május 24. | Szerző: Mantua
1. nap: Amikor beadtam a jelentkezésem erre a baromira drága tanfolyamra, csakis az járt a fejemben, hogy milyen jó lesz! Majd együtt sütjük a finomabbnál-finomabb sütiket, és a jobbnál-jobb tortákat. Csupán csak addig tartott e gondolat, míg meg nem kaptam az értesítő levelet. Ez állt benne: “Kedves Tanfolyamra járó! Örömmel értesítjük, hogy holnaotól számítva egy hétig járni fog a sütésre tanító tanfolyamunkra. Kérem ezeket hozza magával: kötény, kesztyű, hajháló, robotgép. A tanfolyam egésznapos, és ottalvós. Hozzon ezenkívül még egy hétre elegendő fehérneműt, ruhát, és egy jegyzetfüzetet tollal. Előre is köszöntöm Önt: A tanfolyamvezető!
Szóval ez volt a levélben. Ledöbbentem, mikor megtudtam, hogy ott fogunk aludni. Azon töprengtem, vajon vissza lehet-e mondani. Kétségbeesetten hívtam föl a megadott számon a recepciót. Mikor lebonyolítottam a meglehetősen hülyére sikeredett telefont, szomorúan jöttem rá, hogy e hét visszafordíthatatlan…
Végülis cukrástdában dolgozni nagyon jó
2008 május 21. | Szerző: Mantua
Nagyszerű is lenne, ha linzerkarikán mást is tudnák sütni. Már nem azért. De mindenki azt mondja, hogy menjek el egy sütés-tanfolyamra. Az meg már milyen: Nem lehet jó. Félek, ha elmegyek, akkor pocsékül sütök, és a tanfolyamvezető leordítja a nyakamról a fejem. De örökké kiszolgáló sem lehetek! Épp a kirakatot pucoltam, mikor egy fekete sötítített ablakú BMW parkolt le a cukrászda előtt. Ugyanaz a magas, sovány nő lépett ki belőle, aki pár nappal ezelőtt kérte, hogy süssem meg a tortát. Rögvest felismert. Persze én a virág mögé bújva vártam, hátha nem vesz észre. Észrevett, így muszály volt abba a nagy szürke szemébe belenéznem. -Hol a tortám? -kérdezte fagyosan. Jó. Sehol. De ezt meg nem vághattam a fejéhez. Így azt feleltem .-Még nem készült el. -ezt úgy mondtam, ki, mintha valami vérig sértő mondat hagyta volna el az ajkam. Na igen. Ilyen vagyok én. De az ezt követő eseményekre nem emlékszem. Arra még csak-csak, hogy léordított, én meg szabadkoztam, de azt is a fejemhez vágta, hogy kirúgat. Azzal elment, én meg magamra maradtam a habos tortákkal, amit sajnos nem én sütöttem, hanem rendeltem, a cukormázzal bevont mignon-okkal, és a gyönyörű többi sütivel. ” Legalább titeket szeretnek!” -mondtam, és megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, beiratkozom a sütés-tanfolyamra…
Az egész csak egy álom volt…
2008 május 18. | Szerző: Mantua
Rémes volt ráébredni, hogy ez az egész csak álom volt. Jó, annak feledtéb ötültem, hogy nem haltam meg, a lány is csak kitaláció volt, de a torta még mindig nem készült el. És akkor megint visszaestem abba a szar helyzetbe, hogy nincs egy áldott segítségem sem. Én meg legalább annyira értek a főzéshez, mint a nyúl a focihoz. Na, ja lehet, hogy most is baromságot beszélek, de az szent, hogy torta nuku. Nem is esik jól most főzni. Inkább megiszok egy forró kávét, és azon ábrándozok, hogy milyen jó lenne most a menyassony helyében lennem! De várjunk csak! Milyen hülye érzés lesz a menyasszonynak, ha majd ott áll az esküvőjén, amit annyira tervezett, meg egy csomó pénzt kiadott, hogy tökéletes legyen élete nagy eseménye, és egyszer csak rádöbben, nincs esküvői torta! Akkor nekem lőttek. Mármint elképzelem az őrült vőlegényt, aminta nevem ordítozza, a kezét ökölbe szorítja, és elhatározza, hogy kinyiffant, mihelyt vége lesz az esküvőnek. Szóval az őrült vőlegény képével, ja, meg a síró menyasszonyéval a fejemben elkezdtem szenvedni, hogy legalább az a rohadt esküvői torta elkészüljön…
Felkészülve a halálra….
2008 május 9. | Szerző: Mantua
-És mondd csak, hogy tudtál ilyen jó csokimázat készíteni?-kérdezem a lányt. De ő nem figyel rám, csak megszállottan süt. Nem szól, nem reagál semmire. Kicsit furcsa. -És, hogy tudsz ennyire jó tortatésztát sütni?-most már kicsit hangosabban kérdeztem. Nem reagál. Még csak rám se néz. Fura, gondoltam. Hát felálltam a székről, és odamentem a lány mellé.- Figyelj, tudom, hogy tök gáz főzni, vagy mi, de reagálj már!-megrázom a vállát. Nem szól. Üveges tekintettel kevergeti a tortára való bevonatot. -Tudod mit? Kapsz egy kis béremelést, és ráadásul most haza is engedlek!-mézem-mázas hangon szólltam hozzá. Most sem nézett rám. Üveges tekintettel kavargatott, lassan már pislantani is elfelejtett. Most szemben állva szóltam hozzá:-Térj már magadhoz!-ordítom egyenesen az arcába. A szeme üvegesen mered, lassan már csak a szeme fehérje látszik. Eltűnt a pupillája, a haja, és a szája lilás-kékes árnyalatben csukva maradt. Kezdett egy zombihoz hasonlítani. Életemben először ilyedtem meg ennyire embertől. Megréngattam, erre hátrál, aztán elkezdett követni, Mostmár vérvörösben izző szeme rám meredt. Ez megöl! Gyorsan végigfutottam életem nagy eseményeit, imádkoztam, megbántam bűneim, és felkészültem a halálra. Tudom, ez leírva nagyon hülyén hangzik. De a lány követett, a bőre elkezdett hullani! Komolyan, mint a vakolat!
-Meg fogok halni!ordítottam, könnyeim forrón az arcomra folytak, szemem égett, mert ezt az egészet nem hittem el. Mintha valami horroba csöppentem volna bele. A lány pedig vészesen közeledik, a sarokba szorított. Mostmár tényleg nem tudtam, mit csináljak….
A megoldás szinte mellettem álldogállt..
2008 május 4. | Szerző: Mantua
A tortákkal szenvedtem, mikor egy újabb vendég érkezett. Kiszaladtam, hátha fagyit, vagy sütit kér (ami nincs). Megállt, és körülnézett. Nagy, barna szeme volt, ártatlanul álldogállt. Nem lehetett több tizenkilezcnél. Azt hittem fagyit akar venni. De belátom, hatalmasat tévedtem!
-Segítsek valamiben?-kérdeztem bárgyú vigyorral a képemen. -Aha, a főnököt keresem.-szólt a lány. Mi? A főnököt? Az most én vagyok! -Én vagyok a főnök!-vágtam rá nagy magabiztosan. -Ó, jó, mert én azt kérdezem van-e egy üres hely a számomra. Jól tudok sütni, ráadásul kivállóan dekorálok tortákat.- ez a mondat szinte örömkönnyeket indított karikás szemeimből. Megöleltem a lányt, és közben a fülébe súgtam: fel vagy véve! Ennyire még embernek nem örülétem soha. Gyorsan, még mielőtt meggondolta volna magát, kezébe nyomtam a megrendelő szelvényt, Rajta volt minden egyes süti. A torta is. A lány, akit mint megtudtam Bell-nek hívnak, nagy szemekkel méregette a cikornyás betűket, amiket én véstem a kis cetlire. Rám nézett. -Nem lesz egyszerű. Gyere velem, elmegyünk vásárolni.
Bepattantunk a kocsimba, és már száguldottunk is a legközelebb eső hipermarketbe, szememben a boldogság könnyeivel, agyamban a bizsergetős érzéssel, amit akkor érzek, ha felhőtlenül boldog vagyok…
Az állásom veszélyben!
2008 május 4. | Szerző: Mantua
A tortám, első nekifutásra borzalmas lett. De persze, második nekifutásra is szétesett. Már majdnem sírtam, mikor egy vevő jött be a boltba. A könnyeimet gyorsan letöröltem, és kényszerített mosollyal az arcomon megkérdeztem:-Miben segíthetek? -Á, én csak nézelődök.-mondta, azzal leült, és elővett egy újságot. Megnyugodtam, hogy nem kér süterményt, mert a cukrászda kirakata üresen tátongott. És mi ebben a pláne? Hogy miért csapok ekkora cirkuszt? Mert nincs másik alkalmazott csak én, én meg sütni, de még főzni sem tudok.
Visszaballagtam a sütödébe, és megpróbálkoztam valami másféle sütemény elkészítésével. Persze, olyan pancserül téptem föl a lisztes zacskót, hogy mindenem lisztes lett. Ilyenkor azon gondolkozok, hogy vajon miért születtem ilyen pancsernek? E hülye adottságom miatt az állásom is veszélyeben forog…
Az én pokoli hetem a cukrászdában elkezdődik…
2008 május 4. | Szerző: Mantua
Az írányt a testvérem háza felé vettem, majd negyed óra múlva megérkeztem. Mikor megmásztam a három emeletnyi lépcsőt, és hullafáradtran bekopogtam, kiderült, hogy nincsenek otthon.
Ezt követően az anyámhoz mentem, de ő meg ezzek fogadott: “Te válaltad ezt az állást! Engem meg hagyjál békén, főleg, hogy Greg is itt van! (Persze! Greg egy ötvenéves ember, aki az anyámat szokta néha meglátogatni, és akkor ki tudja mit csinálnak együtt?)
Más emberre nem számíthattam, szóval visszamentem a cukrászdába, és nekiláttam a sok sütemény, és az esküvői torta készítéséhez: elsőnek gyúrtam egy tortaalapot, de mikor kivettem a sütőből, rájöttem, hogy nem tettem bele elég tojást, mivel az egész torta egy merő borzalom volt…
Egy csaj a Merciből
2008 június 23. | Szerző: Mantua
– Szió, köszi, hogy megálltál.- próbáltam nagyon vidám lenni. De a lány meg se’ szólalt. -Mondodm, szia! -vettem a lapot. Tudom, hogy ez a csak süket. De erre sem válaszolt. -Szia!- üvöltöttem.
Oldal ajánlása emailben
X